Playmobil® Country farm szettek
Ahogyan az első farmok története is régre nyúlik vissza az időben, úgy a játékoké is. A játék az emberi élet egyik legősibb tevékenységei közé tartozik, nélküle aligha képzelhető el az emberi társadalom. A gyermekek személyiségfejlődésében fontos szerepe van a mesék világának, és ha ezeket a mesés történeteket el is játszhatják, még inkább előnyös a helyzet.
Amint a gyerekek képessé válnak a mozgásuk koordinálására, kezükbe tudnak fogni tárgyakat, megindulnak a rajzolás és építés folyamatai. Próbálgatják, mi hova illik, mindenből épülhet valami. Mindeközben megtanulják saját testüket irányítani, térben tervezni, alakítani a környezetüket, kreatívan problémákat megoldani, majd később megjelennek a szociális interakciók is, legyen szó játékállatok, kisautók vagy Playmobil figurák a farmon zajló életének eljátszásáról.
A gyerekek ezáltal ismerkednek saját magukkal és a világgal, szedik szét elemeire és rakják össze újra - ezért olyan népszerűek már egészen pici kortól az építkezős játékok. A Playmobil segíthet azoknak a gyerekeknek is, akiknek nehezebben megy a társas viselkedés, hiszen gyakorolhatják a felmerülő szituációkat játék közben, a szülőket bevonva pedig biztonságos környezetben, hatékony megoldásokat kaphatnak.
A Playmobil játékok mindig besorolhatók egy-egy témakörbe, ilyen többek között a Playmobil Country, azon belül pedig a Farm.
Élet a farmon
Bár ma már kisebb számban találkozhatunk farmokon élő családokkal, mégis minden kisgyereket vonz valamiért ez a roppant sokszínű életmód. Talán pont annak köszönhető, hogy testközelből nem könnyű megtapasztalni, ezért részesítik előnyben a kicsik a farmos játékokat. Felfigyelt erre a Playmobil is, és mivel cégüknél mindig a gyerekek igényei az elsők, így piacra dobták a Playmobil Country Farm szetteket.
A való életben a farm egy olyan földterület, amelyet elsősorban mezőgazdasági tevékenységeknek szentelnek. Elsődleges célja az élelmiszer és egyéb növények termesztése, valamint az állattenyésztés. A farm az élelmiszertermelés alapvető létesítménye. Ezt a mintát vette alapul a Playmobil is, amikor megálmodta a gyerekeknek szánt farmos építőszetteket.
Megismerkedhetnek a gyerekek a farmon élő állatokkal, munkagépekkel, és bepillantást nyerhetnek, hogy mennyi teendő is akad, ha egy család ezt az életmódot követi. Inspirálódhatnak jövőjüket nézve, hiszen a játékon keresztül alternatívát kaphatnak más életstílus kipróbálásához is.
Az állattartás, és növénytermesztés ősi tevékenységeink közé tartoznak. Visszautazhatnak a gyerekek egy kicsit a múltba, ahol újra átélhetik felmenőik mindennapi életét, tevékenységeit. A szülőket bevonva pedig a felmerülő kérdésekre is válaszokat kaphatnak, ezáltal egy sokkal tágabb nézőpontból személhetik a világot.
Az részletesen berendezett farm játékszettek rengeteg lehetőséget biztosítanak a gyerekek számára, hogy a játékos időtöltés alkalmával, a szórakozás mellett tanuljanak és fejlődjenek is. Játszópajtás lesz minden boci, barika és kutyus, miután a munkálatok befejeztével megpihennek Playmobil Country Farm dolgos lakói.
Új ismereteket szerezhetnek a farmokon található használati tárgyakról, és az ottani szokásokról. A Playmobil mint mindig, most is kiemelt figyelmet fordított a játékszettek tervezésénél arra, hogy a valóságot hűen tükrözzék, mind színekben, mind formákban. Így minden kisgyerek haza vihet magával egy szeletet, a mindig sürgő-forgó, tanyasi élet izgalmas, kihívásokkal teli világából.