A vásárlás után járó Bűbáj Hűségpontok értéke:
Fedezze fel a Dickie Toys – Versenycsónakot szállító kamion csodálatos világát, mely kifejezetten úgy lett tervezve, hogy a 3 éves és annál idősebb gyermekek fejlődését és szórakozását szolgálja. Ez a nagyméretű teherautó és a hozzá kapcsolódó, szemet gyönyörködtető élénk színnel fényezett versenycsónak garantáltan elnyeri a csemeték tetszését, miközben számtalan kalandra hívja őket fantáziájuk világában, ahol akár versenyzők, bírák, sofőrök, vagy mentősök is lehetnek.A teherautó nagy méretű, 41 cm hosszúságú, és az USA - ban gyártott Mack Trucks valódi járművei alapján lett modellezve, hogy teljesen valósághű élményt nyújtson piciknek és nagyoknak. A vezetőfülke látványos belső terét aprólékosan kidolgozták, mely átlátszó szélvédőn keresztül tekinthető meg. Gördülő kerekei és számos mozgatható alkatrésze révén nem csak a szem számára kínál látványosságot, de történetmesélős helyzetek játékélményt is fokozza. A csónak egyszerű felhúzós motorral működtethető, így szuper kalandra hívhatja a hajósokat is. Emellett az sem elhanyagolható, hogy élethű fény-és hanghatásokkal sitimulálja az érzékszerveket, és még inkább képzeletük megélésére ösztönzi a kis tulajdonosokat. Ezáltal természetesen fejleszti is őket, és könnyebben segít kifejezni az érzelmeket. Ahogy pedig azt a Dickie Toys gyártótól már megszokhatta, több évtizedes tapasztalatával és szakértelmével nem csupán a szórakoztatásra, hanem a kicsik fejlődésére is nagy hangsúlyt fektet. Játékaink, szettjeinek elkötelezett célja, hogy fejlesszék a motoros készségeket, és bevezessék a gyerekeket a járművek, a valódi világ rejtelmeibe. Ehhez természetesen gondos tervezést alkalmaznak és kiváló minőségű alapanyagokat használnak, hogy mind a lurkók, mind pedig szüleik elégedettek legyenek. Válassza a Dickie Toys – Versenycsónakot szállító teherautót, és engedje, hogy gyermekének játéka fejlődéssel és izgalmas kalandokkal teli legyen! Vagy nézzen körül webáruházunkban további, külön kapható járművekért.A csomagolás 1 db Mack Truck teherautót tartalmaz levehető trélerrel és csónakkal.A szerelvény mérete kb. 41 cm.A fény- és hanghatáshoz 2 db AAA elem szükséges. A doboz demoelemeket tartalmaz.